A mozi halála: Az Emoji-film

Nem volna alapvetően azzal semmi gond, hogy egy stúdió a hatalmas bevétel reményében valami képtelen ötletet enged a vászonra. Láttunk már ilyet: készült elég jó film a bennünk élő érzelmekről (Agymanók) vagy éppen a Lego-figurák életéről (A Lego kaland), és bármennyire is pénzhajhász elképzelésnek tűnik, a mindennapjaink során használt hangulatjelekről szóló Az Emoji-film is lehetett volna jó.

A hangsúly persze a feltételes módon van, és nem csoda, hogy szerte a világban azon akadnak ki a mozibarátok, hogy ezt mégis hogy képzelték a készítők. Hogy képzelték, hogy ennyire ötlettelen, rejtett reklámokkal teli, sótlan és fárasztó filmmel állnak elő? Hiába ígéretes az első néhány perc, amikor még azt hisszük, ez a sztori majd rólunk, az állandóan okostelefont nyomogató, szmájlikat küldözgető emberekről szól, hamar kiderül: társadalomkritika vagy a világunkkal kapcsolatos reflexió alig van itt. Akad azonban egy bárgyú történet a sokféle érzelmet kifejezni tudó Gene-ről, aki bajba kerül, mert nem olyan szmájliarcot vág, amilyet az áhított osztálytárs szívét elnyerni akaró Alex szeretne, ezért az emotikon főhősünk útnak indul, hogy normális szmájlivá váljon.

Nyilván egészen rémesnek hangzik ez a sztori (az is), de a legfőbb gond mégis az Az Emoji-filmmel, hogy sokkal inkább tűnik reklámnak, mint alkotásnak. Talán a kedves kis plakát alapján jó filmet váró fiatalok nem fedezik fel, de nem véletlenül tűnik itt fel az egyik okostelefonos játék, nem ok nélkül látjuk többedjére is a YouTube-alkalmazás pontos mását. Nincs is ezzel olyan nagy gond, csak akkor ne nevezzük már filmnek ezt a terméket. Az Emoji-film külcsínre hiába megnyerő, s hiába bájos, ahogy számítógéppel megrajzolták a karaktereket, egyszerűen tartalomtalan, kínos és helyenként igen kellemetlen mozi. Aligha tud azon bárki nevetni, hogy két kakihangulatjel kijön a vécéből, és kacagnak a kézmosás elmaradásán, de az sem szellemesebb, ahogy a szimpla pacsis emotikont nem engedik be a buliba, mivel ő „már nem népszerű”.

Nem kérdés hát, hogy Az Emoji-filmet érdemes messzire elkerülni: szerencsére nyár van, ezernyi program kínálkozik, teljesen felesleges közel másfél órán keresztül szenvedni.

Gera Márton

Az Emoji-film (The Emoji Movie). Amerikai animációs film, 2017, 86 perc. Rendezte: Tony Leondis.

Ajánló