Služaničnak remegett a lába a FIFA-tagfelvételnél

Milan Služaničot, a Szlovák Labdarúgó-szövetség egykori elnökét (1988 és 1999 között töltötte be a tisztséget) a SFZ vezetői köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A tapasztalt sportvezetővel a Hírességek Csarnokában beszélgettünk.

A futballszövetség elnökeként mit tart pályafutása legszebb pillanatának?

Mindenképpen az UEFA-ba és a FIFA-ba való tagfelvételünket, 1993-ban, illetve 1994-ben. Leírhatatlan érzés volt. Az amerikai világbajnokság alatt, amikor az újonnan alakult államok szövetségeit vették fel, minket régi-új tagként fogadtak, mert kétéves kitartó munkánk után elismerték az 1938. november 4-i belépésünket. Sosem felejtem el, hogyan reszketett a lábam, amikor a piros szőnyegen szlovák zászlóval a kezemben elindultam Joao Havelange FIFA-elnök felé… Nagy sikernek tartom azt is, hogy Szlovákiában megőriztük a 38 területi és négy kerületi szövetséget.

Nem sokkal később már FIFA-rendezvényt tartottak Szlovákiában. Erre miként emlékszik?

Egy évvel FIFA-tagságunk felújítása után Papierničkán mi adhattunk otthont a nemzetközi szövetség új tagjai konferenciájának, amelyen 21 ország képviseltette magát. Az eseményen megjelent Sepp Blatter akkori főtitkár, aki példaként állított bennünket a többiek elé. Akkor nekünk már volt székhelyünk az SZTK épületében. A FIFA-nál azért is becsültek minket, hogy az 1990-es világbajnoki szereplésért járó pénzt náluk hagytuk letétben, miközben a többi nemzeti szövetség alig várta, hogy átutalják az összeget. Az ország szétválásakor 2:1 arányban osztottuk el ezt a pénzt. Amikor leköszöntem, 13 millió korona volt a számlánkon. Hogy utódom mire költötte a pénzt, azt már nem tudom…

Miként gondol vissza az 1993-as kezdetekre?

Rendkívül nehéz időszak volt, mert szinte a semmiből kezdtünk. Mindössze tizenhárman dolgoztunk a szövetségben, pedig akkor még nem voltak számítógépek. Mai ésszel felfoghatatlan, miként győztük a sok munkát. Talán azért, mert valamennyien elszántak voltunk. Menet közben készítettük a futballnormákat. Amikor szétvált az ország, 10 cseh és csak 6 szlovák csapat szerepelt az I. ligában. Akkor lett élvonalbeli többek között a homonnai, a privigyei csapat is. Ráadásul a cseh egyesületek anyagilag sokkal jobban álltak, és rengeteg szlovák játékost elszipkáztak.

A válogatott nem játszott rosszul, de nem sikerült kijutnia rangos tornára. Ennek mi volt az oka?

Jozef Vengloš volt az első szövetségi kapitányunk, akit sokat győzködtünk, végül a rábeszélésünkre otthagyta a Fenerbahcét. Amikor mi kezdtünk, a válogatott a Slovanra épült, csak két játékosunk, Peter Dubovský és Ľubomír Moravčík játszott külföldön. Ráadásul az első tétmeccsünkre, a franciák elleni Eb-selejtezőre Dubovskýt nem engedte el a Real Madrid. Hiába küldtünk érte repülőt. Azt hiszem, abban, hogy a királyi gárda így tett, a franciáknak is benne volt a kezük. De legalább azt elértük, hogy később az UEFA olyan döntést hozott, hogy a klubok kötelesek elengedni a futballistákat az Eb- és vb-selejtezőkre. A nemzeti csapat nem focizott rosszul, ám pechünkre mindig nagyon nehéz ellenfeleket kaptunk, az 1998-as vb-selejtezőben Spanyolország, Jugoszlávia és Csehország volt a riválisunk. Akkoriban például a jugoszlávok teljes keretét légiósok alkották. Nagyon jó barátságban voltam a szövetség akkori elnökével, Milan Miljaniccsal, aki egy időben a Real Madridot erősítette. Két nappal a szívműtétje után is meglátogatott a zágrábi meccs előtt…

Miként emlékszik elnöki időszakának a végére?

Szép volt, amikor még egyfelé húzott a szlovák futballtársadalom, de aztán jöttek az okoskodók és főleg az ügyeskedők. Mindent kritizáltak. Például azoknak az élvonalbeli kluboknak a vezetői, akik nem jutottak a felsőházba, elkezdtek találgatni, hogy milyen rossz a lebonyolítási rendszer. Bevallom, jól esik, hogy 24 év után visszatérünk ahhoz a lebonyolítási rendhez, amelyet mi kezdtünk: a 12 csapatos alapszakasz után az első hat együttes a bajnoki címért, a többiek pedig a bennmaradásért küzdenek.

A futballszövetség nemrég összejövetelt szervezett a jubiláló egykori vezetőknek és játékosoknak. Mit jelent önnek ez az ünnepség?

Nagyon örülök neki. Jólesik, hogy nem feledkeztek el rólam. Boldog vagyok, hogy a legnépszerűbb sportág első embere lehettem Szlovákiában. Mert ma is érvényes, hogy minden faluban délelőtt misére, délután pedig focimeccsre mennek az emberek.

Ajánló