Vlčekék túlteljesítették a tervet

Plovdiv |

Az olimpiai 500 méteren második, 1000-en harmadik lett a plovdivi Európa-bajnokságon a Denis Myšák, Vlček Erik, Tarr György, Linka Tibor összetételű szlovákiai kajak négyes.

Az 500 méter pénteki előfutamán Vlčekék lemaradtak a közvetlen döntőbe jutásról, de egybehangzó véleményük szerint hasznukra vált, hogy a középfutamban is rajthoz kellett állniuk. „Másodszorra átértékeltük a dolgokat, és teljesen más taktikát választottunk. Előtte 150 méteres hajrát nyitottunk, amely intenzív volt, de nem növeltük vele a hajó sebességét, sőt elveszett az összhang és inkább lassultunk. A középfutamban 200 méteres volt a hajrá. Fokozatosan beindultunk, egyre gyorsabban eveztünk, úgy, ahogy a kilométeres távon szoktunk” – magyarázta Vlček.

Ez a változtatás olyannyira eredményes volt, hogy az előzetesen várt 5-6. pozíció helyett az Eb-címért állt küzdelemben a Myšák, Vlček Tarr, Linka négyes a magyar egységgel. „Ez a mi futamunk volt! Az első igazi idei verseny, mert a Világkupák a gyakorlást szolgálják inkább. Nagyon örülünk, hogy a végén erősíteni tudtunk, és sorra előztük meg a hajókat, a cseheket, a németeket és a fehéroroszokat is” – nyilatkozta Linka. Egyedül a magyar Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán négyes fogott ki Tarrékon, akik mögött 84 századmásodperccel lemaradva értek a célba, s ezzel megismételték tavalyi moszkvai eredményüket.

A 2016-os kontinensviadalon – az akkor még olimpiai – 1000 méteren győzni tudtak. Ezúttal ez a szám már inkább kiegészítőként szerepelt a programjukban, de különösebb felkészülés nélkül is megszerezték a bronzérmet. Bár a rendkívül izgalmas verseny után maguk is azt hitték, a második helyen végeztek. „Csak mikor Denis szólt a hajó mérlegelésekor, akkor tudtam meg, hogy harmadikok lettünk. De az érem akkor is érem, bármilyet meg kell becsülni” – jegyezte meg Tarr. A hosszadalmas célfotós elemzések alapján a lengyel hajó végül nyolc ezreddel hamarabb ért a célba a szlovákiainál, a számot a spanyolok nyerték. „Lényegében végig előttük voltunk, de a hajrában jobbak voltak. A szezonban most először mentünk ezret, nem tudtuk, mire számíthatunk. Összességében szerintem jó úton járunk a vb-hez közeledve” – tette hozzá Tarr. (SITA, TASR)

Ajánló