Marco Rossi: Még erősíteni akarunk

Dunaszerdahely |

A DAC az első hat között akar végezni a szombaton kezdődő labdarúgó Fortuna Liga alapszakaszában, hogy tavasszal a felsőházban előkelő helyezésért küzdhessen. 

Világi Oszkár klubtulajdonos elmondta, hogy október 22-én adják át az új főtribünt, s így már 10 300 néző befogadására lesz alkalmas a MOL Aréna.

Világi betartotta a szavát

„Négy éve megígértem, hogy erős klubot, új stadiont és színvonalas akadémiát építek ki. Betartottam a szavam, az akadémia jelenleg hat pályával (kettő műfüves) rendelkezik, augusztus végéig, három újabb speciális játékteret (a kapusok számára, a téli felkészülésre és erőnléti edzésekre alkalmas) adunk át. Február végéig elkészül az akadémiai új épülete is – jelentette ki Világi Oszkár a tegnapi sajtótájékoztatón. – ami a MOL Arénát illeti, október 22-én a trencséniek elleni bajnokin adjuk át az új főtribün. A tavaly novemberi, színvonalas stadionavatón 2:0-ra legyőztük a bajnokot, remélem, sikerül az ismétlés. Várhatóan tavasszal befejeződik az Aréna építése.

A tulaj bízik az edzőben

A klubtulajdonos hozzátette, hogy eddig már 1200 bérletet eladtak, szerinte ez a szám 1500-ra emelkedik.


Somogyi Tibor felvétele

„Egy ideig eltartott, míg az enyémhez hasonló frizurájú edzőt találtam – szögezte le mosolyogva Világi. – Örülök, hogy Marco Rossi elfogadta az ajánlatunkat, s ha csak nem történik valami rendkívüli dolog, akkor kitölti a kétéves szerződését. Nekem olyan tréner kell, aki egész nap a klubért dolgozik és egyetért a klub filozófiájával. Valamint lehetőséget ad a saját nevelésű futballistáknak.”

Hiányzik a karmester

A klubelnök után az olasz edző kapott szót. „Olyan ember vagyok, aki mindig igazat mond, annak ellenére, hogy ez sok embernek nem tetszik. Amikor megismertem Világi és van Daele urat, amit ajánlatott tettek, éreztem, hogy szeriózis emberek, ezért vállaltam el a DAC irányítását. Június 22-én szinte csak a fél kerettel kezdtük el a felkészülést, négy játékosunk az U21-es Eb-n vett részt, akik csak pár napja csatlakoztak a csapathoz. Davis a panamai válogatottal az Arany-kupán szerepel, rá csak a hónap végétől számíthatunk” – mondta az 52 éves Marco Rossi, aki legutóbb magyar bajnok lett a Honvéddal. – Még mindenképpen erősíteni akarunk, a klubvezetők dolgoznak az új szerzeményeke leigazolásán. Legalább három játékosra lenne szükségünk, elsősorban a középpályát kell megerősítenünk, hiányzik egy karmester, mellette pedig univerzális futballistákat keresünk. Sok tehetséges fiatal a csapatban, például Domonkos és Divkovic, akiknek Ljubicic, Pačinda és a többi tapasztalt játékos segít a beilleszkedésben. Bízom a fiatalokban, de idő és türelem kell, még beépülnek az együttesbe.”

A podbrezovái, a trencséni, a rózsahegyi, a bajnok zsolnai csapat, valamint a Slovan vár a DAC-ra a bajnokság elején. Arra a kérdésre, hogy mennyi pontot vár az első öt meccsből, Rossi nevetve így válaszolt: „Tizenhatot! Komolyra fordítva a szót, nehéz a sorsolásunk, de a bajnokság elején általában még az élcsapatok sem jeleskednek, így sok minden megtörténhet. Még az is előfordulhat, hogy öt kör után menesztenek… Keményen kell dolgozni, és akkor az eredmények sem maradnak el. ”

„Minden felkészülés nehéz, ráadásul új edző jött, mindenki meg akarja mutatni, hogy helye van a csapatban. Erős ellenfelekkel játszottunk, alig várjuk már a szombati rajtot. Természetesen győzelemmel szeretnénk kezdeni” – hangsúlyozta Marin Ljubicic, a DAC csapatkapitánya.


Somogyi Tibor felvétele

Bejutni a felsőházba

Jan van Daele sportigazgató az átigazolásokról beszélt, elismerte, hogy az U21-es Eb-n szerepelt focisták és Davis iránt több klub is érdeklődött, ám elutasították az ajánlatokat. „Azt akartuk, hogy együtt maradjon a keret, elsődleges volt, hogy kölcsönjátéka letelte is megtartsuk Šatkát, ez sikerült is. Tudtuk, hogy Davisre a bajnokság elején nem számíthatunk, ezért szerződtettük az univerzális Koštrnát. Játékos cserében egyeztünk meg a zsolnaiakkal, Polievka helyett Čmelík érkezett. Nagy teret kaptak saját nevelésű játékosaink, akik éltek is a lehetőséggel, főleg Domonkos és Divkovic” – nyilatkozta Jan van Daele. –Jelenleg három új játékos leigazolásán ügyködünk. Ami a célokat illeti, az első hatban akarjuk zárni az alapszakaszt, hogy tavasszal a felsőházban az első négy hely valamelyikéért küzdhessünk.”

A DAC öt előkészületi meccset játszott: Salzburg 1:5, Austria Wien 0:4, Podbeskidzie 3:0, Gabčíkovo 4:0, Zlín 0:0.


Somogyi Tibor felvétele

Tudjuk, hogy a DAC akkor lesz erős, ha erős akadémiája lesz. Büszkék vagyunk arra, hogy jelenleg 10 válogatott játékosunk van. Harminc edző dolgozik a tehetségekkel. Tavaly három saját nevelésű játékos (Nagy Péter, Szépe János és Mészáros András) szerepelt a Fortuna Ligában, bízom benne, hogy idén ez a szám növekedni fog” – jelentette ki Németh Krisztián, a DAC Akadémia menedzsere.

A DAC kerete

Kapusok: Száraz Benjamin (1-es számmal), Patrik Macej (16), Matej Slávik (22)

Védők: Tomáš Huk (5), Kocsis Gergő (6), Noe Achille Kwin (14), Kristián Koštrna (26), Marko Zsivkovics (28), Eric Davis (31), Dominik Špiriak (32), Ľubomír Šatka (37), Jakub Kosorin (95), Branko Bajic (98)

Középpályások: Marin Ljubicic (4), Erik Pačinda (8), Branislav Ľupták (9), Vida Kristopher (10), Simon Pambou (20), Filip Moďoroši (21), Domonkos Kristóf (23), Lukáš Čmelík (45), Kontár Zoltán (80), Esmerald Aluku (94)

Csatárok: Mervó Bence (7), Almási László (11), Mészáros András (15), Pavol Šafranko (18), Marko Divkovic (29)

Érkezett: Patrik Macej (Michalovce), Kristián Koštrna (Blagojevgrad), Lukáš Čmelík (Žilina), Dominik Špiriak, Branko Bajic, Domonkos Kristóf, Marko Divkovic (mind DAC U19).

Távozott: Ľubomír Michalík (Sereď), Pape Macou Sarr (?), Darko Tofiloszki (?), Németh Zsolt (Gyirmót), Róbert Polievka (Žilina), Peter Štepanovský (Karviná), Jakub Brašeň (Mezőkövesd), Vojtech Milošovič (Senica), Roland Černák (Prešov)

 

Ajánló