Egységes adatbázis készül a komáromi temetőkről

Komárom |

A Dél-Komáromi Endresz Csoport Egyesület és az észak-komáromi Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás kezdeményezésére teljes körű felmérés készül az észak-komáromi református és evangélikus temetőről. A mintaprojektet szakmai konferencián mutat-ták be a héten Komáromban; a szervezők azt remélik, az általuk elindított programhoz sok település csatlakozik szerte a Kárpát-medencében.

„Egyesületünk évek óta megemlékezik az 1915. május elsejei komáromi áttörésről, és felkeresi az észak-komáromi katolikus temetőben azt a tömegsírt, amelyben 102 katona nyugszik. Sajnos, a sír környékén méltatlan állapotok uralkodnak, ez adta az ötletet, hogy felmérést kellene csinálni a temetőről, a sírokról. A másik gondolatunk azt volt, hogy felújítunk néhány sírt, de végül a felmérés mellett döntöttünk. A református és evangélikus temetőre pedig azért esett a választás, mert kisebb, mint a katolikus, és kapacitásban egyelőre ennyit tudtunk vállalni” – magyarázta Arlett Tamás, az Endresz Csoport elnöke. Céljuk elsősorban a figyelemfelhívás, és a jelenlegi állapotok rögzítése, dokumentálása, a későbbiekben pedig egy átfogó adatbázis kialakítása, amelyre aztán további kutatások épülhetnek. Knirs Imre, az Egy Jobb Komáromért PT elnöke, Komárom alpolgármestere megelégedettséggel nyugtázta, hogy kezdeményezésükhöz további civil szervezetek – a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület, a Kárpátia Sport Polgári Társulás, a Tolma Baranta Csoport, valamint a Komáromi Szakállasok Közhasznú Egyesület – és egyének is csatlakoztak, vagyis az értékteremtő munkának a lokálpatriotizmus erősítése mellett igazi közösségformáló jellege is lett. Valamennyien önkéntesként, szabadidejükben végzik ezt a feladatot. Knirs Imre reményei szerint a református és evangélikus temető felmérése után sor kerülhet a katolikus temetőre is, ám az legalább kétszer olyan nagy, mint az előbbi.

Mostanáig 3600 sírt sikerült dokumentálniuk az általuk kidolgozott módszer alapján. Minden sírról egy közeli és egy távolabbi kép készül, de mivel sok lekopott, megrongálódott, felirat nehezen olvasható a fényképen, a sírfelirat szövegét is feljegyzik, és pontosan bemérik a sír GPS-koordinátáit is. „Nagyon szeretnénk, ha példánkat mások is követnék saját településükön, szűkebb pátriájukban, és mozgalommá fejlődne a kezdeményezésünk – mondta Arlett Tamás. – Mi abban tudunk segíteni, hogy átadjuk tapasztalatainkat, az általunk alkalmazott módszert, amely alapján egységes, a jövőben jól kutatható adatbázist lehet kialakítani.” Az eddigi felmérést, adatrögzítést saját műszerekkel, önerőből oldották meg, de komolyabb adatbázis létrehozásához, az adatok tárolásához már pályázati pénzeket is szeretnének lehívni, ha lesz ilyen kiírás. A konferencia felett Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke vállalt védnökséget, amit Arlett Tamás biztatónak nevezett a mintaprojekt további sorsa szempontjából. „A 24. órában vagyunk, sok az elhanyagolt, pusztuló sír, amelyek végleg elveszhetnek” – tette hozzá.

A mintaprojektről és a felmérés módszertanáról az Endresz Csoport Egyesület nyújt bővebb tájékoztatást az info@endreszcsoport.hu címen vagy a 0036/30423 8802-es telefonszámon, de a Facebook közösségi hálón is fel lehet venni velük a kapcsolatot.

Ajánló